Napkapu szobor - Sepsiszentgyörgy2020. november 27.-én sor került a Napkapu nevet viselő szobor felavatására Sepsiszentgyörgy központjában, az ’56-os emlékparkban.

A szobor része a Napkapu névre keresztelt, Tulit Éva által kezdeményezett erdőültetési és környezetnevelési programnak. A térplasztikát két darab magyarvistai kőből faragták, ezek külső oldalára bronz elemeket rögzítettek. Ezek a bronz elemek a nyolcadik év végén egy 70 százalékban zárt kört fognak alkotni. A bronz elemek belsejében, felrögzítése előtt egy lezárt kerámia kapszulát helyeztünk el a programban részt vevők névsorával. Ez a folyamat egy évről-évre megismétlődő rítus, közösségi esemény része lesz, jelképesen a helyi közösség több ezer fiatal képviselője vesz részt, így generációs jelképpé válhat.

A térplasztika megalkotója Péter Alpár képzőművész.

A szobor állítását a Sepsiszentgyörgyi Önkormányzat finanszírozta.

Köszönjük a lelkesedést valamint a sok befektetett munkát a gyerekeknek, a szülőknek és pedagógusoknak, akik nélkül ez a program nem valósulhatott volna meg.

 

A Közösségi Kártya egy törzsvásárlói kártya, amely hangsúlyt fektet a helyi közösség támogatására.

Közösségi kártya

Háromszéki Termék / Háromszéki Vállalkozás

Védjegy program

Köztéri befektetések -

Köztéri befektetések

Élő hagyományos mesterségek Székelyföldön - DVD-k

Webshop

A Háromszéki Közösségi Alapítvány programjai

Programok

hka logo© 2020 Háromszéki Közösségi Alapítvány
520014 Sepsiszentgyörgy Templom utca 1A
Tel.: +40 267 351 959

 

Megvalósult a Bethlen Gábor Alap Zrt. támogatásával.

Megvalósult a Magyar Kormány támogatásával - BGA Alap

Webfejlesztés, karbantartás:
Digital Studio